Blogolj!

Ez történt 2019-ben a médiában

2019 a média világában

Sas József sokkolt minket az év első pillanataiban, de aztán persze némileg jobbra fordult a sorsunk. Bár akadt ezután is néhány hajmeresztő pillanat 2019-ben.

Jöttek, mentek, megszűntek, újra indultak

Követni is nehéz volt. A TV2-nél Dirk Gerkens és Azurák Csaba kifelé ment az ajtón, míg Vaszily Miklós az ellenkező irányba mozgott, de kurtán-furcsán távozott Szujó Zoltán is az M4-től. Főszerkesztőt váltott idén a Magyar Nemzet – amely igazából a nevet váltott Magyar Idők -, a 168 óra, a Népszava – amely tulajdonost is váltott 2019-ben -, a Mérce, az Index és a Sportfaktor is. De nehogy azt higgyük, hogy csak itthon volt ekkora mozgás: a BBC-nél például rasszizmus miatt rúgtak ki valakit.

Új vezetője lett a Blikk kiadójának, az Echo TV beolvadt a Hír TV-be, és internetre költözött az M3. Viszont nem úszta meg ennyivel a vs.hu és a Music FM: mindkettőnél lehúzták a rolót 2019-ben. Szintén megszűnt a rövid életű Heti dörgés – Villám Gézával, amely ízléstelenségével nem is nagyon fog hiányozni.

Végül pedig ne felejtsük el az új főpolgármester szívügyét, a Pesti Hírlapot se, amely körül máris sok a kérdőjel.

Fékezzük meg a fake news áradatot

A hazugsággyárak idén is termeltek, és nem csupán a választási kampány idején. Bár akkor gőzerővel. A 24.hu amerikai külügyminiszteres „kacsája”, a 444.hu jövőbelátó tudósítása, a Népszava nem létező eseményről való írása, valamint nem működő stoppere az Orbán-Trump találkozón csak cseppek a tengerben. Az RTL KLUB amellett, hogy a helyesírás is nehezükre esik, kicsit gyorsan kelti egyesek halálhírét, de az Indexnél sem túl figyelmesek arra, hogy mi kerül ki, de ha kikerül, akkor is állíthatjuk, a fele sem igaz. Persze a legaljasabb hazugságnál is van aljasabb.

Van aki hazudik, van aki lop, és van olyan is, aki mindent büntetlenül leírhat.

Látja? Nem látja! Na látja!

A sportközvetítések jogai legalább olyan szövevényesek, mint valami Agatha Christie regény. Elég csak a Spíler2 kálváriájára gondolni, de a Premier League jogok története is megér egy misét. Most év végén a Digi és a Sport TV akasztotta össze a bajuszt, aminek megint a sportrajongók látják kárát.

Elég régen ért véget a Szomszédok, de most újra nézhetjük őket – persze kicsit más formában -, ahogy a Heti hetes is feltámadt hamvaiból. Vajon minek?

Ízléstelenség és tahóság

Na ebből is akadt egy pár. A 444.hu szerint ugye az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor egy kínai vendégmunkás, Hont András a Dunába kívánta a Fidesz-szavazókat, a Magyar Narancs hozta önmagát, hiszen nekik még a sz@r is keserű, Schobert Norbert pedig saját követőit gyalázta. Az RTL KLUB az igénytelenségre szolgáltatott példát, szereplőválogatásukba is bele lehetne kötni, de meggyalázták idén a magyar kártyát is.

Idióták

Nem mindenkinek osztottak ugyanannyit észből sem, ez idén is kiderült. Márki-Zay Péter beleköt az élő fába is, a polgármester ámokfutását nem úszta meg sem az Index, sem az ATV. A reklámelhelyezés Arany citrom díja idén a Magyar Narancsnak jutott. A Spíler TV „csak” rosszul illusztrált egy halálhírt, a 444.hu saját írásával igazolta saját írása valóságtartalmát - a kör bezárult -, de a csúcs a Csernobil című sorozatból a négereket hiányoló elmeroggyant volt.

Érték vagy nem?

Az M5 sem úszta meg idén a támadásokat. Pedig csak igyekeznek figyelni az igényes tartalmakra és nem beengedni képernyőjükre, ami nem oda illik. Viszont amire kell, és ami megérdemli, az kitüntetett figyelmet kap, legyen az nemzeti ünnep vagy éppen egy elképesztő életpálya.

A tehetség kutat ás

Nehéz ügy. Évek óta tolják az arcunkba az X-Faktort, amely silány másolata régi önmagának , hiszen a műsor érdemi része rövidebb, mint az oda vezető út. Holott ez régebben fordítva volt. A mentorok körül is akadt némi fennforgás, de Bye Alex nem egy ijedős fajta.

A Dal is átalakul, új zsűritagok érkeznek és elszakad végre a műsor az európai zenei szpartakiádtól (értsd Eurovízió), ami miatt a liberálisok felháborodtak, de mit is várhattunk tőlük? Mindenesetre megkapták a válaszukat.

Persze érezzük magunkat szerencsésnek, hogy nem a német transzvesztita tehetségkutatót kell néznünk. 

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/88052/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-30 14:21:37
Megfékezhető, illetve kiirtható-e az un. baloldal által olyannyira kedvelt, és alkalmazott álhírek, rémhírek tömege ?!
Szerény személyem szerint: IGEN.
Ehhez azonban az kell, hogy kivétel nélkül minden álhírterjesztő, rémhírkeltő személyt és médiát következetesen fel kell jelenteni, és bíróság elé kell citálni. Ott pedig a leghatározottabban el kell ítélni, és megbüntetni őket. Csak így lesz rend, és a hírek, álhírek terén legalább a részleges tisztulás.
Amíg ezt nem csinálják meg, addig a liberálbolsevikok továbbra is a maguk szája íze szerint hülyítik tovább az embereket. Már akit lehet !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?