Blogolj!

Új tagok a Dal zsűrijében

Eurovízióra nem megy, ellenben komoly jutalmakkal lesz gazdagabb a Dal című műsor 2020-as győztese, akinek személyéről új összetételű zsűri dönt. 

Fotó: MTI

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését is megkapja. A kilencedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója”, „A Dal 2020 Felfedezettje” és „A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri – áll az MTVA közleményében. 

A Dal 2020 élő adásait február 1-től, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Az, hogy melyik lesz az év magyar slágere, a március 7-i döntőben derül majd ki. Jövőre is négytagú zsűri véleményezi a dalokat. Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár másodszor foglal helyet a zsűriben, ahogy Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere is másodszor segíti tapasztalatával A Dal versenyzőit. Hozzájuk csatlakozik Pély Barna Artisjus díjas énekes-gitáros-zeneszerző, akit előadóként már többször láthattunk a műsorban.

„Ez Magyarország legnívósabb dalversenye. Olyan dalokat szeretnék a döntőig újra és újra meghallgatni, melyek több generációt is elkápráztatnak, és szerves részei maradhatnak a rendkívül színes zenei kultúránknak. Minden alkalommal a saját tapasztalataim, tudásom és érzéseim szerint a legjobb döntést próbálom majd meghozni. Teljes mértékben együttérzek a versenyzőkkel, hiszen már többször álltam A Dal színpadán” – nyilatkozta.

A negyedik zsűritag 2020-ban Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója lesz, aki több fronton is véleményezi majd a fellépőket. „Figyelni fogok a dalszövegre, az előadásmódra, arra, hogy hogyan, milyen magabiztosan mozog az adott előadó a színpadon. Publicistaként és táncművészként ezek mind fontos kritériumok számomra. Természetesen a muzikalitás sem fogja elkerülni a figyelmemet, mivel tízéves korom óta zenére dolgozom, szabályosan fájnak a hamis hangok” – árulta el. Az elmúlt évekhez hasonlóan, jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét a műsorban, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/87601/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?