Blogolj!

Offshore cég áll az új budapesti napilap mögött?

A Lokál ellehetetlenítése mellett indulna egy másik lap Budapesten, ám mindjárt az első száma nem jelent meg.

Elvileg pénteken kellett volna megjelennie a Pesti Hírlap első számának, ám végül nem került a budapesti utcára az ellenzék napilapja. A kiadó nem kapott engedélyt arra, hogy rikkancsai használják a közterületeket, pedig a cég állítása szerint több alkalommal és kért erre engedélyt. A Média1 oldal információi szerint az újság kész volt, ám az engedély hiányában végül nem jelent meg, ki sem nyomtatták. A kiadóban a városházára mutogatnak, ott pedig azt mondják, hogy a cég hibázott. 

Kerényi György a lap vezetője azt állítja, hogy nem tárgyalt éremben velük a főváros, miközben az önkormányzat azt mondja, hogy hiánypótlást kértek az engedélykérésre, aminek a kft. nem tett eleget. Amúgy az engedélyért forduló vállalkozás egy Deaware-i adóparadicsomban bejegyzett vállalkozás, vagyis, ha jól fordítjuk le ezt az állítást, akkor egy offshore cég áll a lap mögött, ami legalábbis érdekes. Ezt persze éppen nem tiltja semmi, csak furcsa. 

https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/87165/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?