Blogolj!

Nem létező kormányülés a fake news a Népszavában

Nem is olyan régen előfizetési akciót hirdetett a tévében (is) a Népszava. Az első hónapban féláron kapta a lapot minden új előfizető. Megsúgom, még ez is sok. Főleg egy olyan sajtótermékért, amelyben elég kevés az igaz szó.

Ahogy például a mai számban ráadásul címlapon. A D. A. monogram vélhetően az egészségügyi újságírás önmagát felkenő papnőjét Danó Annát takarja (a továbbiakban: elkövető), aki úgy fest továbbviszi a régi Csuhaj Ildikós „népszabadságos hagyományokat”.

Ma például azt írta, hogy

"Az egészségügyben sokan különös várakozással tekintenek a mai kormányülés elé.

A jól értesültek úgy tudják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának szervezeti és személyi kérdései is napirendre kerülhetnek. Ezt látszik alátámasztani az az értesülés is, hogy megelőzve a pánikszerű pénzköltést néhány napja korlátozták a humántárca számláit, azaz a minisztérium kötelezettségvállalásait. Ez a szóbeszéd jól illik azok várakozásába, akik már több mint fél éve újra és újra tudni vélik, hogy már csak hetek, napok kérdése Kásler Miklós miniszter menesztése. Ez az értesülés most kiegészül azzal is, hogy az aktuális választási szélcsendben napirendre kerülhet a tárca újbóli szétválasztása, és egy önálló egészségügyi-szociális minisztérium megalakítása."

Apró pici hibák találhatóak az írásban. Elsőként mindjárt az, hogy ma nem volt kormányülés. Ezek után eleve felesleges tovább olvasni, hiszen elment, ami nem volt. De ha mégis, akkor érdemes számolni a valótlanságokat. Tehát:

„Korlátozták a humántárca számláit” – állítja a Népszava. Nem, nem korlátozták.

Tovább is van! Mondjam még?

A következő: „Jól értesültek úgy tudják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának szervezeti és személyi kérdései is napirendre kerülhetnek.” Azok a jól értesültek elég rosszul értesültek. Ez sem igaz.

Tehát nincs kormányülés, nincs „korlátozás”, nincs „pánikszerű pénzköltés” és nincsenek „személyi kérdések” sem.

Ha ez így megy tovább a Népszava részéről, akkor viszont előbb utóbb Népszava előfizetők nem lesznek.

Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a busz a Népligetből indul reggel nyolckor, vagy a vonat a Keletiből délután fél ötkor. A Népszava viszont most vakvágányra futott.

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/74005/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-06-06 11:29:52
Ha ez a népszava (szándékos a kisbetű !!!!) című szennylap - meg persze a többi ellenzéki szócső - kihagyná a hazugságokat az írásaiból, akkor a hófehér papíron csak és kizárólag az írásjelek maradnának !!!!
Tudják, már kurcsány tömegbelövető, mocskos hazaáruló, csaló gazember furkó ferkó is megmondta:
• Hazudtunk reggel, éjjel, meg este !!!!!!
Márpedig, ha kurcsány mondta, és egyszer, tévedésből, véletlenül az életében igazat mondott, akkor az úgy van !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?