Blogolj!

Botrány! A „nagy leleplező” oldal kiadója kényszertörlés alatt áll!

A kamu hírek világában nagyon oda kell figyelni arra, hogy az ember mit olvas el, pláne arra, hogy kinek mit hisz el. Tele van az internet hiteltelen oldalakkal.

Itt van például a privatkopo.hu nevű, önmagát bűnügyi magazinnak tartó oldal, amely az elmúlt időszakban több alkalommal is hangzatos cikkek megírásával hívta fel magára a figyelmet. A rossz nyelvek szerint simán megtalálnak tisztességesen működő cégeket, amelyeket azzal riogatnak, hogy ilyen, vagy olyan ügyben leleplezik őket, aztán amikor kiderült, hogy irgalmatlan nagy pletyka az egész, akkor tesznek egy ajánlatot, hogy bizonyos összeg ellenében nem foglalkoznak az üggyel – ami eleve kamu ugye. Micsoda etikai magasságok – persze ez csak egy nyilvánvalóan rosszindulatú feltételezés, ilyen biztos sosem fordult még elő. 

A lap főszerkesztője Valencsik Ferenc, aki korábban – a fiatalabbak szerencséjükre már nem emlékezhetnek rá – a méltán híres Szuper Pszt! vezetője is volt. Akinek az emlékeiben él még ez a szennylap, az egyből rávágja, hogy a Kacsa magazin mellett ez volt a rendszerváltás időszakának legaljasabb és mocskosabb médiaterméke. Szerencsére már nem létezik. Persze Valencsik is, aki a Privát Kopó tulajdonos-főszerkesztőjeként osztja az észt és kér számon cégeken különböző ügyeket. 

Tudom, szakmai ártalom lehet, de mindig megnézem a kamu portálok világában, hogy egy oldalnak van-e impresszuma és ha van akkor át is olvasom. A Privát Kopó kiadója a Yellow News Kiadó és Kommunikációs Kft.

Innen csak egy lépés az online hozzáférhető cégnyilvántartás, amelyben nem teljesen ezen a néven szerepel a vállalkozás, mert a végére odatette a hatóság, hogy „kt. a.”, vagyis kényszertörlés alatt. Ez mondjuk nem fest túl jól… Pláne a cégkivonatban szereplő végrehajtásra vonatkozó bejegyzés, de ilyen már megesett mással is. Ez a kényszertörlés durvábbnak tűnik. Rövid keresés után kiderül, hogy ennek a hátterében leginkább tartozás állhat. 

Hogy kinek és mennyivel lóg a cég, az a kivonatból nem derül ki. Annyi igen, hogy a cégeket számonkérő oldalt működtető vállalkozás a saját portája előtt nem sepreget. Pedig akár ott is lehetne… 

https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/63622/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?