Blogolj!

Márki-Zay kinyírta Vásárhely televízióját

Sajtóinformációk és politikusi állítások szerint az is állhat a háttérben, hogy Botka László szegedi tévéjének akarja átjátszani a működtetést. Ugrásra kész a migránspátyolgató szivárványkoalíció?

A szeretet hatalma most a médiát fejezi le.

Drámai médiatörténeti pillanatok Hódmezővásárhelyről: ha valami csoda nem történik, akkor októbertől megszűnik a megyei jogú város patinás, több mint harminc éve működő, a vásárhelyi közösséget szolgáló helyi televíziója. Csoda alatt ezúttal azt értjük, ha Márki-Zay Péter polgármester valamilyen okból meggondolja magát, és végre utalja a televíziónak érvényes közgyűlési döntés értelmében járó működési támogatást, amit megválasztása, azaz február vége óta visszatart.

Ezt hívják kivéreztetésnek. A médium pedig felélte valamennyi saját bevételét, elfogyott a pénze, és története során először most szeptemberben nem tudott bért utalni munkavállalóinak. Kollégáinknak, fiataloknak és idősebbeknek, családosoknak, családfenntartóknak, akik tisztességgel, becsülettel, szorgalommal, legjobb tudásuk szerint végezték és végzik munkájukat. Most pedig megélhetésüket, kenyerüket veszélyezteti egy túlmozgásos politikai újonc, aki karrierjét az érdemi tevékenység helyett a permanens háborúskodásra, gyűlöletkeltésre teszi fel. Aminek e napokban a helyi sajtó az első számú célpontja (még inkább: céltáblája) és áldozata.

Megengedhetetlen, tisztességtelen, erkölcstelen, gusztustalan húzás. Nem mellesleg a tévét működtető önkormányzati társaság ügyvezetője szerint: jogszerűtlen.

Rókus Ákos azt mondja a sajtónak: elképzelhető, hogy nyomásgyakorlás áll a háttérben. Szerintem pedig inkább kicsinyes és öncélú politikai bosszú. Nyilván a „szeretet hatalmának” jegyében.

Rókus Ákos vázolja a kilátástalan helyzetet. Fotók: Gémes Sándor

A szakember egyértelműsítette: Márki-Zay az idén eddig nagyjából 53 millió forintnyi működési támogatást tartott vissza a társaságtól, ráadásul 56 millió forint értékben nem végezte el a 2017-es évi eredményből származó törzstőke visszapótlását sem. Ez barátok közt is több mint 100 millió.

Külön érdekesség, hogy az őszinteséget, nyíltságot és átláthatóságát (szavakban) zászlajára tűző politikus a tévévezető többszöri írásbeli és szóbeli kérdésére sem válaszolta meg egyenesen, miért nem utal. „Jár, csak nem jut” – hangzott a pénteki városi közgyűlésen a mocskosul cinikus, materialista kereszténységbe ojtott ködösítő maszatolás.

Sajtóberkekben az a hír járja, hogy Márki-Zaynak megvan a „bedöntéssel járó” mesterterve. Erre erősített rá a közgyűlést követően Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője is, aki úgy fogalmazott: a polgármester beismerte, akarattal nem adott pénzt a Vásárhelyi Televíziónak, ezáltal tönkretette, mert

„szeretné, ha a szegedi televízió, Botka László [MSZP-s városvezető] tévéje venné át” annak működtetését.

A Vásárhelyi Televízió teteméről rajtolna el a migránspátyolgató szivárványkoalíció?

2
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/58480/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: oregebbvagyokmintmzp bejegyzésére 2018-09-16 14:59:40
A liberálbolsevik gyíkokat soha nem érdekelte semmi más, csakis a saját érdekük. Ez a nyikhaj is ezek közé tartozik, soha nem volt ez a szemétláda független,mindig is a komcsik s------ge vége volt, most is az, és az is marad, még él !!!
Ezek így születnek, és így is pusztulnak el !!!!
Az effajta komcsiivadékok soha az életben nem építettek semmit, mindig, mindenkor csakis rombolni, bomlasztani, zülleszteni tudtak.
Most is ezt csinálják, ha kell, akkor ezzel a sz@rházi Botkával, meg a másik hülyével, a Hadházyval összejátszva.
Egy lehetőség van, a következő választáson elzavarni ezt a szélhámost a bodrogközi náthás pi.......ba, és választani helyette egy normális polgármestert.
Apropó:
A konkrét "média-trükközéssel" kapcsolatban tisztelettel kérdezném:
Hol vannak ilyenkor a "hivatásos" médiafigyelők, akik ott sertepertélnek minden párt tájékán - így a FIDESZ-ben -, és egyéb dolguk sincs, mint a visszásságokat, a visszaéléseket, a félretájékoztatásokat felderíteni, és időben, a megfelelő fórumhoz azokat eljuttatni. Hol vannak, és mit csinálnak ezek az emberek, akik jó pénzért, még az orruk előtt lévő ügyeket sem tudják felderíteni.
Miért nem figyelik például, hogy milyen alávaló dolgok történnek Szegeden a Délmagyarország című szennylapnál, valamint a Szegedma.hu online felületén, ami nap, mint nap felháborítja a józanul gondolkodó emberek ezreit ?!
Nem érnek rá, vagy inkább alkalmatlanok a feladatuk ellátására ?!
Nem kéne már megújítani ezt a rendszert ?! Pedig volna rá igény !!!!!!!
Válaszolok
oregebbvagyokmintmzp 2018-09-15 11:32:18
Elég vót ! Monggyon le ! Elkúrta az agusztus 20.- át , vádaskodik, fenyegetőzik. Nincs nyugtunk tőle !
Adósságba vitte a várost ! Megosztja a
lakossagot , családokat ! Közösségekbe köt bele. Nem érdekel a családja meg a polipszerűen fojtogató- többnyire nem helyi- kapcsolatai amivel manipulál !
Ide nem hozott semmi pozitívumot , helyette gyűlölködés , acsarkodás van !
Keressen olyan munkát , amivel építeni tud !
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?