Blogolj!

Az Alekosz nevű kiskutya csaholva veri a mellét

Zárjuk rövidre mindjárt az elején? Nagy Alekosz – eleve, nagy… micsoda magabiztosság?! – egy seggfej… 

Aki szép, az szép. Na ő nem az. (Fotó: ripost.hu)

Emlékeznek rá. Aputest, szigorúan nyakig húzott fecskealsóban, összefüggéstelen barom szövegek, mindez egy valóságshow sokadik részében. Egy visszataszító, a média által a balféksége miatt sztárolt (szénné égetett) figurája ő a magyar valóságnak. Egy igazi felkapaszkodott senki, aki kihasználta a sajtót és előadja (?) az igazi szerencsétlen hülyét, de az már nem az ő szégyene, hogy ezzel kiválóan elvan. 

Szóval ez a senki, fogta magát péntek reggel és ahogy a legalattomosabb szarházik szoktak a futballpályán, páros lábbal beleszált Széki Attilába, azaz Curtisbe. A repperbe, akit Majka szerda este dobott ki az együtteséből, mert állítása szerint kábítószerproblémái vannak. Na erre fogta magát ez a nagy senki és a következőt posztolta a Facebook oldalán:

Körtisznek előbb lesz meg Tököl?

Nem akartam foglalkozni ezzel az üggyel, mert értelmiségiként szelektálom a bulvárt, viszont ma este a TV2 Híradó bűnügyi rovatában mondták be azt. Innentől kezdve már érint a dolog.

Körtisz, bűnöző. A még el nem ítélt börtöntölteléket a legjobb barát dobta föl. Egyik kutya, másik eb. A kábítószeres zenekar házának tájékán ezután alapos vizsgálatot kell elrendelni, a fogyasztókat és a dílereket ki kell emelni. Futtatóikkal, azaz a menedzsereikkel pedig vádalkut kell kötni.

Remélem, a rendőrség alapos vizsgálatot fog lefolytatni az ügyben, mert a zenekar előadásait fiatalkorúak is nagy előszeretettel látogatják.

Az már egy másik kérdés, hogy egy ilyen tisztán bevallott kábítószerbotrányt mennyire lesz képes túlélni a zenekar, illetve túl kell-e élnie egyáltalán.

A zenekarvezető maga vallott a kábító szerfogyasztásról, bevallva ezáltal azt, hogy az embereknek éveken át drága jegyekért mutattak iskolapéldát bűnözői életformából.

Tökölön találkozunk Körtisz!

Lépjünk túl könnyedén azon, hogy ez a figura tud írni. Persze lehet, hogy diktálta valakinek, de ahhoz is kell némi ész. Azon már érdemes elgondolkodni, hogy ezt a szegény embert ki vágta át azzal, hogy azt mondta neki ő egy értelmiségi. Ez kérem csúnya átverés… Azt sem könnyű értelmezni, hogy őt mennyiben érinti Majka Curtis-szel kapcsolatos bejelentése. Rajongó? Nem hiszem. 

De ez az önmagát értelmiséginek sejtő senki gyakorlatilag bírónak is gondolja magát. „Körtisz (sic!), bűnöző.” Ítéletet hozott. Sőt még a nyomozó hatóságoknak is tanácsot ad. Marha rendes ember. Marha…

Nem tudom mi van Curtis-szel. Szurkolok neki, hogy legyen sikeres, rendezze az életét. Hogy legyenek újabb olyan dalai, amelyeket milliók hallgatnak, énekelnek. Tehetséges ember. Van mögötte teljesítmény. Nem is kicsi. Csak most egy barátja eldobta. Odavetette az ilyen Alekosz-féle hiénák elé, akik most azt hiszik, hogy ők valakik. 

Curtist idézve: „Kiskutya csaholva verjed a melled!

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/57423/pics/lead_800x600.jpeg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-08-25 22:32:55
Ki a búbánatos tö......m ez a két idióta ?!
És, mégis ki a francot érdekel, hogy mi az az eget-földet megmozgató, rendkívül fontos hírözön, ami erről a két vadbaromról szól ?!
Engem például biztosan nem, mint ahogyan a többi szellemi toprongy sem érdekel !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?