Listázott a Forbes: Alföldi, Steiner, Sárosdi és Geréb a legbátrabb magyarok között

Melegek, transzneműek és elítélt bűnöző is van a Forbes Urban magazin által összeállított legbátrabb magyarokat tartalmazó listán. 

Fotó: forbes.hu

Nyilván össze kell szedeni az embernek magát, ha a nyilvánosság elé áll és elismeri, hogy meleg, vagy éppen egyenesen transznemű. Nem egyszerű élethelyzet, de igaz ez minden esetben, amikor a coming out bekövetkezik. 

Na, de azt mondjuk kikérem magamnak, hogy Alföldi Róbert a legbátrabb magyarok egyike legyen, hiszen az érdekes művész nem is olyan régen nyilatkozta, hogy utálja a hazáját. Egy ilyen mondat után ne legyen már a legbátrabb honfitársaink egyike, csak azért, mert elismerte, hogy meleg. Pont nem érdekel, hogy mit csinál otthon az ágyban. 

Ugyanez igaz Steiner Kristófra, aki szintén a saját neméhez vonzódik – de ez a legkevesebb. A fiatalember annyira bátor magyar, hogy Izraelben él. Ez mondjuk az ő dolga, de az is érdekelne, hogy milyen teljesítmény áll mögötte amellett, hogy a másságával haknizik. Mert, hogy azzal kérkedik mindenhol az tény. Ez mondjuk legalább annyira visszatetsző, mint amikor valaki a katolikus hitével hozakodik elő állandóan. Semmi közöm hozzá. Steiner bátorsága sem nagy dolog: Izraelből osztani az észt, nem egy nagy kaland. 

Aztán itt van Sárosdi Lilla, aki nélkül ilyen lista nem jelenhet meg. Ő volt az, aki elsőként állt ki itthon, hogy a zaklatási ügyekről beszéljen és igen helyesen felhívta a figyelmet arra, hogy a színházak világában milyen mocskos dolgok történnek. Kellett ehhez bátorság? Persze. De nem azért, mert félnie kellett attól, hogy majd a nagy leleplezés után baja esik. Nem is esett. Ahhoz sem kellett nagyon sok egyszerű liberális megmondónak silányítsa le magát, egyszerű mém lett az ellenzéki zajban. És a friss hír: a családjával Franciaországba költöznek. Bátran.

És akkor az elítélt bűnöző: Geréb Ágnes, akit foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés miattkét év szabadságvesztésre ítélte és tíz évre eltiltotta hivatásától a Fővárosi Ítélőtábla. Igazán bátor asszony… 

De ott van még a listán Sándor Mária, a feketeruhás nővér, vagy Beer Miklós váci megyéspüspök, aki képes egy találkozón úgy beszélni egy órán keresztül, hogy az "Isten" szó nem hagyja el a száját, meg még néhány transznemű, vagy különböző szenvedélybetegségekkel küzdő és persze úgy általában a civilek. Bátrak. 

Érdekes, hogy mindannyian – még a reverendások is – valamilyen ügyben szembenállnak a kormánnyal. Érdekes, hogy nincs a listán a határt védő katona, vagy rendőr. Nem szerepel az összeállításban politikus, aki a hazát védve megy neki az uniós vezetőknek. Érdekes, hogy nincs a bátrak között egy sportoló sem, aki esélytelenként nyert. 

Ez talán a legszókimondóbb ellenzékiek listája. Annak mondjuk jó. 

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/53150/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-05-26 12:02:28
Ha létezne a legidiótább magyarok listája, - bízzunk a liberálbolsevikokba, hátha hamarosan létrehozzák azt is - akkor ez a névsor (kiegészítve még néhány további hülyével) oda is tökéletesen passzolna.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?