Nem volt kegyelem: megölték a 27 éves szlovák újságírót és mennyasszonyát

Nemrég vásárolt házat a magyar többségű faluban a két fiatal – feltételezhető, hogy a kettős gyilkosságnak köze van a férfi oknyomozó írásaihoz.

Két halottat találtak egy nagymácsédi családi házban –számolt be a Parameter a szlovák nyelvű médiumok tudósításai alapján. Mint kiderült, az Aktuality.sk oknyomozó újságíróját, Ján Kuciakot és mennyasszonyát ölték meg. Az eset azt követően derült ki, hogy a nő édesanyja egy hete nem hallott a fiatalok felől, ezért szólt a rendőrségnek.

A gyilkosság csütörtök és vasárnap között történt – mondta Tibor Gašpar országos rendőrkapitány. Egy-egy lövéssel végeztek mindkettejükkel: a férfit mellkasán, a nőt a fején találták el. Hozzátette, valószínűsíthető, hogy Ján Kuciakot és párját az újságírói munkájával összefüggésben gyilkolhatták meg.

Annyi biztos, hogy az utolsó cikkét pont egy maffialistás vállalkozóról, Marián Kočnerről írta, aki korábban megfenyegette őt. Azt ígérte, hogy „különös figyelmet szentel Kuciak családjának, anyjának, apjának, testvéreinek, és keresni fogja a lehetőséget, hogy besározza őket”. Azonban Kuciak foglalkozott más Smer közeli vállalkozók kétes ügyeivel, valamint ő dolgozta fel a Panama Papers offshore-botrányt is, így biztos, hogy a nyomozóknak nem kevés dolguk lesz.

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/49149/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
András 2018-03-07 22:17:54
Óriásiszerencsénk van ha viktornak nemsikerül volna a bíróságokat és az ügyészséget megvnni!!! Itt is vérfürdő lenne!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?