Blogolj!

Tibi bácsi örök és elnyűhetetlen

A Bors nekifutott, hogy teljesítse a retro celeb három kívánságát, csak győzzük kibogozni!

A nemzet Tibi bácsija ismét hallat magáról. A Bors írta meg, hogy a 71 éves Dévényi Tibor hosszú évtizedek után végre nemcsak a nyugdíjas lelkületű fiatalos bulikon pörgeti majd a régi lemezeket, hanem az éterben is hallható lesz. Sőt!

A „Lemezlovas-iskola tanára lesz Tibi bácsi” című írás amúgy iskolapéldája annak, hogyan zavarjuk össze, illetve kényszerítsük izzadságszagú értelmezésre az olvasót. Az alapállítás szerint végre Tibi bácsi ölébe hullt a képzeletbeli pöttyös (precízebben talán: pontos) labda, azaz valóra vált az ő három nagy álma is. Ez még magyar igazságnak is tökéletes, de miről is van szó tulajdonképpen? A lényeg kibogozását a Bors-anyag zűrös zavarossága mellett az is megnehezíti, hogy a retro celeb nemrég egy Origo-interjúban így határozta meg személyes három kívánságát: egészség, egészség, egészség.

Segítünk, pontokba szedjük a frissített mondanivalót! Az örökifjú Dévényi Tibor:

1, saját műsort kapott a Retro Rádióban,
2, ennek keretében feléleszti a legendás Három kívánságot,
3, lemezlovas-iskola tanára is lesz, ahol olyan szakembereket képezhet, akik többek, különbek, mint a szórakoztatás ellen beoltott úgynevezett sztár-DJ-k és a kultúrházakban haknizó bulájmesterek.

Szóval, ölbe hullott a labda: Bagi és Nacsa sem ülhet tovább ölbe tett kézzel...

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/48745/pics/lead_800x600.jpg
Bors,Dévényi Tibor,Retro Rádió
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Emőke 2018-02-18 10:36:07
Nem vagyok elragadtatva, de ez legyen az én bajom!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?