Nem hír a délvidéki médiában, hogy ki az egymilliomodik honosított magyar

A Blogstaron címlapon számoltunk be arról a hírről, hogy politikai nemzetünk egységét ünnepeljük. Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén Áder János köztársasági elnök mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.

Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság. Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak.

Kíváncsiak voltunk rá, hogy a Vajdaság magyar nyelvű médiumaiban milyen lenyomatát találjuk annak, hogy egy Topolya melletti 1440 fős, szinte színmagyar település polgára lett az, aki reprezentálja, hogy egyes anyaországi politikai pártok és némely szomszédos állam ellenkampánya ellenére mennyi határon túli magyart sikerült újból a nemzet testébe visszaemelni. Az eredmény (a vártnál) lesújtó(bb) lett este nyolc órakor.

A II. világháború után létrehozott legnagyobb lap, a Magyar Szó online címlapján nem találtuk a hírt.

Nem jobb a helyzet a Szabad jelzővel illetett ellenlapnál sem:


Jó reggelt, Vajdaság, van itt egy hír!


Ma nem címlapos a hír a DélInfo hírportálnál sem.

A becsületet a VajdaságMa menti meg. Ugyan csak az MTI hírét vették át, de a címlapon elhelyeztek egy hasznos linket. Megtalálják Önök?

a

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/46058/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ferenc 2017-12-17 14:56:19
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS
Megvan az egymilliomodik külhoni állampolgár
Már december elején leteheti az esküt – Orbán Viktor: A közelgő parlamenti választás pártpolitikán túlmutató ügyekben dönt majd – Ülésezett a Magyar Diaszpóra Tanács
v-ár
2017. november 10., 08:12 >> 2017. november 10., 21:03 Tényleg nem hír mi? Már egy hónapja hírt adtak róla. Mi értelme van az ilyen szarkeverő bejegyzéseknek én nem tudom?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?