Végre! Kocsis Éva repült a 180 percből

Iparági forrásaink ma délután megerősítették információnkat, mely szerint mostantól nem kell tovább hallgatni a nemzeti főadó (Kossuth rádió) reggeli műsorában (180 perc) Magyarország legönteltebb és legagresszívebb, okoskodó és a beszélgetőpartnereit bugyuta paneljeivel („1000 dolláros kérdés”), valamint felkészületlenségével letámadó Kocsis Évát. 

Ámokfutását egyszer már blogunk is megénekelte (itt olvasható), és bevalljuk, nem nagyon hittünk már abban, hogy az adventi reggeleinket nem a primitív erőszakosság, hanem az értelmes párbeszéd, kérdezz-felelek és a nyugodt, ébredés utáni hangulathoz illő hangnem fogja uralni.

Kocsis kirúgásával (lehet ezt bárhogy kommunikálni, ez az) mind ennek reménye visszatért.

Reményeink szerint a Miniszterelnökkel készülő pénteki interjúk is visszatérnek a normális (és ez szó szerint értendő) tempóba, sejtésünk szerint a régi-új riporterrel, a valódi kérdéseket is értelmezhetően és értelmezően megfogalmazó Kiss Gábor Istvánnal.

Erről közelebbi információnk nincsenek (tippünk csak a logika és remény talaján áll), de pénteken reggel kiderül.

Egy biztos. Hallgatók sokasága fog visszatérni napi szinten a 180 perchez azok után, hogy meghallják a napos műsorvezető nevét. Mert Kocsisé már nem lesz köztük, így van esély a klasszikus (közszolgálati) rádiózásra.

Végre!

13
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/45393/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 13 db hozzászólás érkezett!
Mihály 2018-02-20 18:18:19
Hosszú idő óta nem volt ilyen karakteres és felkészült
műsorvezetője a Kossuth rádiónak. Régi Kossuth hallgató vagyok, mindig az érdekelt, ami az éter hullámain hozzám elérkezett és nem az amit a riporterről a kollégái mondanak. Tartalmas volt a műsora, kellően lekötötte a figyelmet. Élénk színfoltja volt a Kossuth rádiónak, hiányozni fog. Személyisége, karaktere a " letyefetyékkel" egy napon nem említhető. Tudnék tippet adni, kit kellene inkább eltávolítani, de nem teszem.
Válaszolok
József 2018-02-08 18:16:47
Hová lett Kocsis Éva?
Miért nem halljuk kedves, gyors, reggeli ébresztő szavait?
Friss, élénk, megalkuvást nem tűrő kérdéseit?
Kinek állt útjában?
Ellentétben több más műsorvezetővel, Kocsis Éva nem dadogott, nem sejpített, nem
gagyogott és nem csacsogott.
A témát jól megválasztotta, a lényeget összefüggéseiben kiemelte.
Szemben pl. a Kossuth rádió szombat reggeli szerkesztő műsorvezetőivel, élmény volt őt hallgatni.
Válaszolok
Gabriella 2018-02-08 09:50:01
A " primitív erőszakosság" egy eszköz volt arra, hogy a kérdezett zökkenjen már ki a jól felépített, álarc mögé bújtatott szerepéből és olyat mondjon, amivel leleplezi saját maga hazugságait. Ez a sarokba szorítás gyakran sikerült Kocsis Évának . Élvezet volt őt hallgatni.
Jól felkészült, dinamikus műsorvezető volt. Nélküle szürkébb lett a Kossuth rádió.
Nem hiszem el, hogy "hallgatók sokásága" -val többen hallgatnák most a 180 perc adását.

Gabriella
Válaszolok
Levente válasza: György bejegyzésére 2018-01-23 09:41:30
EGYETÉRTEK, NEKEM IS NAGYON HIÁNYZIK, SZERETNÉM HA MINÉL HAMARABB VISSZAJÖNNE!!!!!!
Válaszolok
György válasza: Jair jr Santos bejegyzésére 2018-01-15 15:53:32
Nagyon egyetértek "Santos."

A legfelkészültebb műsorvezető volt.
Talán mégis igaza lehet Bolgár Györgynek, Kálmán Olgának vagy másoknak a sajtó szabadság megkérdőjelezésében ?
Ez egy FIDESZ öngól.
Nekem nagyon hiányzik.
Remélem megtalálja más médiákban az Őt megillető helyet.
Kívánok neki minden jót.
Válaszolok
Andras 2017-12-02 04:50:54
Közelednek a választások, tehát ki kell rúgni mindenkit, aki nem automata nyalógép. Olyanok kellenek, mint e "cikk" szerzője, aki nagy M-mel írja azt, hogy miniszterelnök. A Kossuth Rádió amúgy is egy nagy rakás szar, így Kocsis Éva is jobban jár, ha nem kenődik rá.
Válaszolok
Hubbla 2017-12-02 00:46:30
Mekkora komcmunista mahinátorok vagytok ti te jó ég :D Csak a szervilis bólogatójánosok maradhatnak. Éljen sztálin, mi?

Hazaáruló férgek.
Válaszolok
Realista 2017-12-01 21:49:56
Nagyon helyes! Igaza van a bejegyzés írójának!
Semmi szükség a NEMZET rádiójában ilyen elhajlókra! Igazi MAGYAR és NEMZETI érzelmű riporterekre van szükség, aki pl. ilyen kérdéseket tesz fel:
Mélyen Tisztelt Méltóságos és Nemzetes Miniszterelnök Főméltóságos Úr! Igaz hogy Ön a legmagasabb és legszebb férfi a magyar politikai életben?
-Nem, ez nemigaz, legalább is részben, mert az én 188 .... nem is, 193 centiméteres magasságomnál vannak magasabbak, de az tény, hogy én vagyok a legszebb! A Calvin Klein is felkért fotózásra, de ugye miniszterelnökként nem fogadhattam el az ajánlatot.....
Méltóságos Uram! Ön egyszer, azt mondta, hogy sohasem hazudott politikusként. Ezt most is tartja?
1000 százalékosan! Ha életemben hazudnék politikusként, azonnal nézzek ki úgy, mint egy potrohos cigányvajda......
Válaszolok
Jair jr Santos 2017-12-01 09:46:36
Nagyon sajnálom, ha valóban így történt ! K.Éva a legjobb reggeli műsorvezető volt !!Olyan volt amilyennek lenni kellett ! A legutóbbi / e heti eset ../Fodorral történő beszélgetés !! Nagyszerű volt, a mellébeszélést, hablatyolást nem engedte, az interjú lényegretörően történt !! Vagyis tisztán, világosan megismertük Fodor semmi elképzelés nélküli agyalását, nem engedte a linkócit megnyilvánulni azaz hazudni !! Mert a hazudozókat : mszp.-sek., ballikosok., lmp.-sek, degeneráltak k.-ek stb., stb., mind mind a parasztvakítási stílust választják !! Ez volt Évának a bűne talán ? Na nem..Felkészült volt , tévedése nem volt, talán még agresszivebb is lehetett volna imitt, amott ! Egyetlen hibája volt csupán : a ......szia Eszter., szia Judit., szia Juli......Én nagyon sajnálom és szívesen hallgatnám tovább....
Válaszolok
Süsüke 2017-12-01 09:45:01
Nem mondom hogy a legjobb, szerintem azonban jól kérdezett, bátran, ebben most nem értek egyet! Hogy nem kérdezett alá Orbánnak? Helyes, miért is kellene? Nem kérdezett alá Szanyi kapitánynak sem!!! Helyes! Ez most öngól, de ilyen is van!
Válaszolok
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?