Blogolj!

Simicska lapja egy g*ci…

Formabontó cikket közölt a Magyar Nemzet Online kiadása. Kövér Lászlót szerették volna megszólaltatni, nem sikerült, majd tettek egy megjegyzést az anyag végére. 

Íme a "cikk"

Kövér László: Nem!

Az Országgyűlés elnökét a Parlament épületében sikerült megszólaltatnunk. 

A fideszes politikust egyébként a kárpátaljai magyarokat rendkívül hátrányosan érintő ukrán oktatási törvényről kérdeztük volna. 

Ahogy látom Kövér László éppen ment valahova, akár még dolga is lehetett, hiszen mégiscsak a ház elnöke ugye. Odalépett hozzá a Magyar Nemzet újságírója és nekiszegezte a kérdést, hogy kérdezhet-e… Jött a válasz, majd az illedelmes – vagy pikírt? – köszönetnyilvánítás, végül pedig a mondat, hogy amúgy mit szeretett volna kérdezni a riporter. 

No, akkor. Újságíró iskola, első óra, első perc: ne jelezd, hogy kérdezni szeretnél, hanem tedd meg. Még az is lehet, hogy Kövér László mondott volna valami "jót" az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. Vélhetően az újság is azért kérdezte őt, mert mindig olyat nyilatkozik az elszakított területek magyarságával kapcsolatban, hogy abból könnyű címet adni. 

A végével kapcsolatban pedig hiányérzetem van. Ha már nem mondta meg a kérdező a házelnöknek, hogy miről akarja kérdezni, akkor bármit oda írhatott volna. Mondjuk azt, hogy arról érdeklődött volna, hogy Kövér László szeretne-e segíteni a beteg gyerekeknek, vagy elítéli-e a gyilkosokat. 

Vagy az már Simicska lapjának is túl geci lett volna? 

Vélhetően nem, mert az MNO címlapja szeptember 26-án, 14.05-kor így festett: 

Megkérdeztük??? 

Arról, hogy mi a véleménye az ukrán oktatási törvény aláírásáról???

Ha nem látom el sem hiszem…

UPDATE: az MNO címlapjáról levették a fenti boxot. Ettől még ott volt…

1
https://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/42872/pics/lead_800x600.png
Kövér László,Magyar Nemzet,simicska
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Éva 2017-09-27 14:03:42
"géecéi"
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?