Stohl András gerince

Kecskés István

A színész műsorvezető a két hete még azt nyilatkozta, hogy nem tetszik neki a rendszer és legszívesebben ordítana. Most meg aláírt a TV2-höz. 

Legszívesebben ordítanék, de nem merek. Tartok a következményektől. Hogy mi lesz velem, de nemcsak velem, hanem a környezetemmel is.

Mondta a Magyar Narancsban nem is olyan régen Stohl András. Mindezt arra a kérdésre válaszolta, amely azt feszegette, hogy több színházi ember nem meri elmondani a véleményét az "Orbán-rendszerről", mert félnek és inkább "kussolnak". 

Stohl persze a saját bevallása szerint is egy gyáva alak.

Én ugyanúgy kiabálnék, mint Schilling, csak gyáva vagyok hozzá. Ezt nagyon nehéz nekem beismerni, mert elvileg én egy macsó férfi vagyok. Néha betelik a pohár és akkor elmormolom magamban, hogy gyáva és cinkos, aki néma.

Azt most itt nem feszegetném, hogy Stohl macsó-e vagy sem, egyáltalán mit jelent ebben a szövegkörnyezetben ez a kifejezés, mert a színész élete érdekes fordulatot vett: szerződést között a TV2-vel. 

Vagyis azzal a tévével, amely ezer szállal köthető Andy Vajna kormánybiztoshoz, akit azzal vádolt meg az ellenzék, hogy közpénzen vette a csatornát. Arról ne is beszéljünk ugye, hogy rengeteg állami hirdetés is megy a műsorok között, vagyis itt aztán konkrétan tettenérhető a az adófizetők pénze. 

Az, hogy a fentebb idézett nyilatkozat után szerződtette a csatorna műsora több dolgot is bizonyít. Egyrészt azt, hogy nem nagyon van miért ordibálni, mert a kritikák ellenére is szerződtette Stohlt a TV2, vagyis itt olyan szólás és véleményszabadság van, hogy az RTL Klub adja a másikat… 

Aztán még egy dolgot alátámaszt ez az egész: színház az egész világ és Stohl Andrást nem zavarja a középnz, ha ő viszi haza. 

Gerinces dolog ez. 

http://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/42031/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?