ATV2

Ha eddig lett volna kérdés azzal kapcsolatban, hogy a TV2 korábbi vezéralakjai melyik oldalon állnak, akkor ez most könnyedén elmúlhat. Másként: az élet és a média mozgásai megválaszolták a felvetést, hiszen Sváby András és Kárász Róbert, vagyis a csatorna korábbi meghatározó arcai, az ATV-hez szerződtek. 

Kárász Róbertet tulajdonképpen figyelmen kívül is hagyhatjuk, hiszen ő abban a műsorsávban tevékenykedett, amit nagyon kevesen néznek: reggeli műsort vezetett a TV2-n. Április 1-én rúgták ki a Mokkából. Leginkább arról volt híres, hogy élő adásban elmesélte a Star Wars VI. egyik kulcsjelenetét. 

Sváby András a Napló vezéralakja volt sokáig. Róla két dolog jut az ember eszébe elsőre. Az egyik az, hogy amikor huligánok éppen nagy alapossággal rombolták le a Magyar Televízió épületét és amortizálták le a körülötte álló autókat, röhögve cigizett a parkban. A másik is ehhez az időszakhoz köthető, hiszen nem sokkal később készített élő adásban egy interjút Orbán Viktorral, egészen pontosan a mostani miniszterelnök beszélgetett vele, mert Sváby bizony nem mindig tudta, hogy hol van. De – idézve Orbán Viktort – nyilván tudja, hogy miért tette, amit tett. 

Azt egyelőre nem pontosan tudni, hogy mit csinál majd Sváby az ATV-n. Lehet, hogy a reggeli műsorban lesz Bombera Kriszta párja, de az is megeshet, hogy a Naplót támasztja majd fel a csatornán. 

Mindenesetre roppant érdekes, hogy az ATV a TV2 romjaiból építkezik. 

http://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/33583/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?