Bezárt a kukkolda

Imádunk más kárán röhögni.

Mert mi lenne annál szórakoztatóbb, ha a kötéltáncos lezuhan a manézsban, ha Ödönke biciklizés közben belehajt a malteros gödörbe vagy ha Jolánka tolatás közben ledönti a kirakodó vásárban a kerámiaárus standját. Site-ok százai, ezrei épülnek arra, hogy kiröhögtessék mások nyomorát, ügyetlenségét, bénázását.

S lám, a vírus gyorsan fertőz, hisz immár a Formula–1 következő futamát sem elegáns előzésekkel, lélegzetelállító kanyarvételekkel, bravúros ellenkormányzásokkal harangozzák be, hanem karambolokkal, falnak rohanásokkal, nagy csattanásokkal.

Ez ám az igazi sport!

S ez ám az igazi móka! Hiszen mi lenne annál szórakoztatóbb, mint névtelenül, arctalanul röhögni azon, hogy a világ tele van hülyékkel. S tényleg tele van. De a számítógép előtt ülve nem kell még látszólag sem együttérzést mutatnunk, nincs szükség rá, hogy a bajba jutott segítségére siessünk, netán megvigasztaljuk azt, akit szerencsétlenség ért.

Csak röhöghetünk, vég nélkül. Sőt, ha kedvünk tartja, trollkodhatunk is kicsit.

A netes névtelenség mögé bújva.

No igen, az arctalanság, ez a világháló nagy ajándéka. Hogy is mondta a rendőr A tanúban? „Ez egy komoly névtelen feljelentés volt..., géppel írva.” 

De ahogy „mondani szokják”, jön még kutyára teherautó. Most éppen – az Index minősítése szerint „legendás” – szanalmas.hu dobta be a törölközőt, „ahol a net vicces, furcsa, meghökkentő, szánalmas vagy éppen megbotránkoztató fotóit, videóit gyűjtötték össze”.

A hülyék gyűjtőtára volt, a félhomályos szobákban röhögők boldogságára.

Nekik biztosan hiányzik majd.

Másoknak meg nem.

Maradt ingyenes netes kukkolda így is bőségesen.

2
http://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/29541/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Szila válasza: Waldmann bejegyzésére 2016-10-21 13:55:04
Ezek csak fidióák ...
Válaszolok
Waldmann 2016-09-21 09:59:43
Az a baj hogy zsirhulye a blog iroja a szánihoz.
Pontosan egy különleges oldal volt ami olyan dolgokat mutatott meg, amit a tobbi ezer klonja nem tudott. Nemkutya es tarsai. De hogy mi volt az, azt direkt nem arulom el. Japan felé tapogatozhatsz kedves tudatlan blogíró.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?