2015 a magyar médiában 4. rész

teo

A 2015-ös év végéhez közeledve úgy gondoltam, hogy ideje lenne röviden összefoglalni azon fontosabb eseményeket és témákat, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták idén a magyar médiára. A rövid összeállításban a gazdaságtól kezdve, a sporton át a politikáig minden szerephez jut majd. Itt a sorozat első, itt a második, itt pedig a harmadik része olvasható. Most pedig eljutottunk a sorozat utolsó részéig, ami az októbertől decemberig tartó igen kalandosra sikerült időszakot öleli fel.

A kereskedelmi televíziók vonalán indulva, kezdjük a piacvezető RTL Klubbal. Náluk ugyanis sok minden nem történt. Az ősz nagy dobásaként elindították a legalizált Csillag születiknek tekinthető Hungary’s Got Talentet, ami elképesztően laposra sikerült (tehetségek nélkül tehetségkutatót csinálni valóban nem egyszerű feladat). A zsűri jellegtelen volt, a műsorvezetők szenvedtek az unalomtól, a produkciókban semmi maradandó nem történt, az elképesztően hosszú műsorban lévő elképesztően hosszú reklámszünetek pedig végleg elvették az ember életkedvét. Ezenkívül csináltak saját sorozatot (Válótársak), celebes vetélkedőt (Gyertek át szombat este!) és csúfosat bukó zenés reality-vetélkedőt (Partyzánok). A kormánykritikus híradó meg maradt, ahol volt.

A rivális TV2-nél már izgalmasabban alakult az utolsó negyedév. Gáspár Laci (egyébként teljesen megérdemelten) megnyerte a Sztárban Sztár harmadik évadát, ám a Róna utcában sokkal fontosabb kérdés volt ekkor, hogy ki is a csatorna tulajdonosa. Október 15-én ugyanis Andy Vajna kormánybiztos bejelentette, hogy megvásárolta a TV2-t és a vezérigazgatói székbe a korábban az RTL-t vezető Dirk Gerkens érkezik. Ez már önmagában felbolydulást okozott, hát még a pár órával később berobbanó Fonyó Károly Simicska-közeli üzletember, aki azt állította, hogy már korábban megvásárolta a csatornát, így Vajna bejelentése semmis. Az azóta eltelt két hónapban nem sok új információ látott napvilágot, még maguk a dolgozók sem tudják, hogy mi lesz a csörte vége, bár több helyen utaltak rá, hogy ők Vajnáékat tekintik tulajdonosnak. Ezzel Vajnáék is így vannak, akik a hírek szerint már több ember átcsábítását megkezdték a rivális csatornától.

Mindent megtett a győzelemért

Az ősz legfontosabb eseménye azonban minden kétséget kizáróan ismét Párizshoz kötődött. Novermber 13-án iszlamista fegyveresek robbantottak bombát egy stadion mellett, míg társaik egy koncerten, illetve egy étteremben kezdtek lövöldözni. A támadások 137 halálos áldozatot követeltek, míg 352 ember megsebesült. A nyugati világ ismét ledöbbent, hogy egyik központjában ilyen támadás történhetett, és ezúttal “Pray for Paris” néven indult meg a szolidaritást kifejező kezdeményezés.

Két nappal a támadások után azonban lehetett egy kis öröme a magyar sportrajongóknak. A fociválogatott ugyanis Norvégia legyőzésével 1986 után újra kijutott egy nemzetközi tornára, a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. Azóta már a sorsolás is megtörtént, a magyar csapat Portugália, Izland és Ausztria társaságában kapott helyet az F csoportban. 

Végre volt mit ünnepelni

A politika az év végére is tartogatott magában némi muníciót. Kövér László házelnöknek a Fidesz kongresszusán, illetve Kovács Ákos énekesnek az Echo TV-ben a családokról kifejtett véleménye tudta tematizálni a karácsony előtti utolsó hetet. A hullámra ráült a Magyar Telekom, amely az ominózus mondatok miatt szerződést bontott Ákossal, illetve a kormány is, amikor a szólásszabadság védelmében felmondta bizonyos szerződéseit a Telekommal.

Így telt el hát 2015, remélem (és biztos is vagyok benne), hogy 2016 sem múlik majd el mindenféle izgalomtól mentesen.

http://media.blogstar.hu/./pages/media/contents/blog/23333/pics/lead_800x600.jpg
2015,andy vajna,RTL Klub,simicska,tv2
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?